Szövegdoboz:

 

 

 

Szent Gellért

(980 körül - 1046. szeptember 24.)

 

  Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelen-hegy

sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörű alkotása, az első

magyar vértanúnak, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra.

A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja

a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet

a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll.

Gellért volt a magyar nép első nagy hittérítője.

Származását tekintve azonban nem magyar: az Itáliában

született főpapot a véletlen hozta hazánkba. Itália egyik

legjelentősebb városában, Velencében született, köztiszteletnek örvendő patríciuscsalád gyermekeként. Szülei a György nevet adták neki. Édesapja, Sagredo Gellért kalmár volt. 5 éves korában súlyosan megbetegedett, ezért szülei a bencések Szent György tiszteletére alapított monostorába vitték, és felajánlották a lovagszentnek. Megígérték, ha a kis György felépül, ő is felölti a szerzetesi csuhát. A kisfiú egészsége helyreállt, és a szerzetesek iskolájában tehetségével hamar kivívta tanárai megbecsülését.15 éves volt, mikor édesapja a Szentföldre zarándokolt és ott meghalt. György ekkor édesapja emlékére a Gellért nevet vette fel. Hamarosan édesanyját is elvesztette. 25 éves korára Gellért mintaszerű szerzetessé vált tudományban, imádságban, önmegtagadásban és munkában egyaránt. Vilmos apát javaslatára ezért Bolognába küldték tanulni. 7 év múlva tért vissza a kolostorba, ahol Vilmos apát halála után a társai az apáti tisztséggel bízták meg. Akárcsak édesapjának, Gellértnek is élete nagy álma volt, hogy a Megváltó nyomdokain járva a Szentföldre eljusson. Ezért 3 év múlva lemondott apáti címről, és hajóra szállt. Velencéből először Zára kikötőjébe akart hajózni, de egy vihar miatt Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András kolostorban találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt, és látogassa meg a magyarok istenfélő királyát, Istvánt. A legenda szerint 1015 júliusában érkezett meg Pécsre Mór püspökhöz, akivel István királyhoz ment Székesfehérvárra. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én a király a főurak kíséretében a hatalmas fatemplomba vonult, hogy Szűz Mária mennybemenetelét megünnepelje. Ezen az ünnepen egy számukra ismeretlen pap lépett a szószékre - Gellért. A szónoklat után - a legenda szerint - Gellért lelkében elragadtatva egy hegyet pillantott meg, melynek sziklái közt holtan látta önmagát, összetört tagokkal véresen feküdni. Megértette az Úr üzenetét: nem a Szentföldre kell mennie, hanem itt kell maradnia, mert itt fogja elnyerni a legnagyobb mennyei ajándékot: a vértanúság koronáját. Istvánnak nagyon tettszett a szónoklat, ezért az ünnep elmúltával Gellértet a palotában tarttatta, és fiának, Imre hercegnek a nevelését bízta rá. Miután Imre hercegnek tudása legjavát átadta, 1023-ban Bakonybélbe ment, ahol remeteként böjtölt, imádkozott és dolgozott. Beszéli még a legenda, hogy egy napon írás közben elnyomta az álom a kunyhója előtt. Arra ébredt, hogy egy kis szarvasborjú védelmet keresve mellé telepedett. Sietve megetette az árva kis jószágot és az nem is távozott el tőle. Más alkalommal, amikor az erdőből fával megrakodva hazatért, kunyhója ajtajában egy farkas feküdt. Jöttére az hozzá ment és a lábaira rogyott. A remete ekkor vette észre, hogy a vad oldalán seb tátong. Kimosta és bekötözte a sebet, majd a kunyhójába vitte a farkast. Mikor az magához tért, hálás kutya módján megnyalta a remete kezét, és szelíden a kis szarvas mellé heveredett. 1028-ban, miután István király hadai Csanád vezetésével legyőzték Ajtony vezért a Maros vidékén, sor kerülhetett a kilencedik egyházmegye megszervezésére, és István Gellértre bízta az új püspökség megszervezését. Az újdonsült marosi püspök hatalmas lendülettel kezdett egyházmegyéje szervezéséhez. Székhelyét a Marosvásárról kitelepített görög baziliták Keresztelő Szent János tiszteletére emelt kolostorában rendezte be, prédikált, térített, templomhelyeket és temetőket szentelt, iskolát szervezett, építkezésekbe fogott. A reá szakadt nagy rang nem vakította el: „Valahányszor a pogányokat tanítom és azokat, akik nem ismerik Krisztust, és ők Krisztus befogadására térnek, meghallván az igét – írta szerényen –‚ az értelemből, az igéből és a hitből Krisztust vetem nekik, és Krisztus előttem jár a vetésben.” István király halála után Orseolo Péter (1038–1041) került a trónra, aki azonnal nagyszabású, de az ország erejét messze meghaladó „reformok” megvalósításához kezdett. Házi őrizetbe vétette a vele egyet nem értő özvegy királynét és elmozdította pozíciójukból azokat – köztük püspököket is –‚akik nem támogatták politikáját. A püspökök tanácsa, melynek Gellért is tagja volt, a magyar főrangúakkal együtt elhatározta Péter megbuktatását. Ez sikerült is, de a trónra – megbízói kijátszásával – Aba Sámuel (1041–1044) került, aki csak házassága révén állt rokonságban az Árpád-házzal. Az új, „pogánykodó” és az eretnekeknek is teret engedő uralkodó szinte uralma első percétől kezdve erős ellenzékkel találta szemben magát. Ennek egyik alakja Gellért püspök volt. Gellért ugyanis Imre herceg halála után következetesen a Vazul-fiak (András, Béla és Levente) trónutódlása mellett szállt síkra. Nyilvánosan – nem egyszer szószékről is – bírálta a királyt hitszegéséért, s nem volt hajlandó kívánságait és parancsait teljesíteni. Ekkoriban írta az Elmélkedés a három ifjú himnuszáról című művét, melyben elsősorban „a gőgösök hatalmát”, a királyi udvar romlottságát ostorozza, és minden baj okát „a legdrágább köntösök alatt” keresi. Elpanaszolja, hogy Magyarországon a keresztény egyházat háttérbe szorították, s a hitükben következetes papjait szólni sem engedik. Mikor 1044-es év tavaszán Aba Sámuel Csanádon tartózkodott, és 50 ellene szervezkedő főurat kivégeztetett, a király húsvétra tervezett koronázását Gellért megtagadta.  Sőt félelmetes, prófétai szavaiban megjövendölte Aba Sámuel halálát, az azt követő pogánylázadást, de saját vértanúságát is. Gellért ezzel megnyitotta a magyar püspökök azon sorát, akik a hatalommal is szembeszállva védelmezik az igaz és szent értékeket. A visszatérő Péter király uralma ellen 1046-ban a Tiszántúlon lázadás tört ki, amelyhez a pogányság visszaállítását követelők a békési Vata vezetésével csatlakoztak. Ekkor Gellért püspök úgy döntött, hogy Lengyelországból hazahívja Vazul fiait. Püspöktársaival kijött a biztonságot nyújtó Székesfehérvárról, és kíséretükkel a pesti révhez indultak, hogy az érkező hercegeket – Andrást és Leventét – tisztességgel fogadhassák. Bár a legenda szerint sietve mentek, Diódon mégis megálltak Szent Szabina egyházánál. A püspök csoport délután vagy estefelé érkezett Diódra.  Másnap, 1046. szeptember 24-én, Gellért püspök misét mondott és ünnepi beszédet intézett az összegyűltekhez, melyben megjövendölte saját mártírhalálát. Valamennyien megáldoztak, majd elindultak Buda felé. Gellértet és társait a rév budai oldalánál hídfőállást kiépítő pogányok és eretnekek kőzáporral fogadták. Akit a lezúduló sziklák nem zúztak agyon, azokat fegyverrel gyilkolták le. A kocsin utazó Gellértet is megrohanták. Gellért püspök keresztet vetett a dühöngő pogányokra, de azok megragadták az idős püspököt, és a Kelen hegyéről kocsistól a mélybe taszították. Összezúzódott ugyan, de még élt, ezért egy sziklához vonszolták, "mellét dárdával átütötték és agyvelejét szétloccsantották." Így vált Gellért ama véres napon „primus in Pannonia martyr”-rá, Pannónia első mártírjává.

András és Béla hercegek alig pár órával Gellért püspök halála után épségben megérkeztek Budára, s az első magyar vértanú holttestét a pesti oldal Boldogságos Szűz templomában tisztességgel eltemették, majd később püspökségének székhelyére, Csanádra vitették. Sírja körül rövid időn belül egyre több csoda és rendkívüli gyógyulás történt. Egy-két évtized múltán a jokulátorok, az ősi énekmondók ajkán ének keletkezett az eseményekről.A spontán módon kialakult népi kultuszt hamarosan a hivatalos szentté avatás is követte. Szent László király kérésére 1083-ban Szent István királlyal és Szent Imre herceggel együtt szentté avatták Gellért püspököt is, akiről akkortájt talán már csak annyit tudtak, hogy valamelyik Keresztelő Szent János ünnepen halt mártírhalált, de hogy melyiken, az már feledésbe merült. Így aztán Keresztelő János fogantatása napjára (szept. 24.) írták elő – 1091-től kötelezően – az első csanádi püspök mártírhalálának megülését.

 

 

Felhasznált irodalom:

Györffy Rózsa: Új magyar legendárium

Török József: A magyar föld szentjei

Szentek élete

         Szent Gellért élete

Névnap és dátum script
Szövegdoboz: Szövegdoboz: Intézményünk
Szövegdoboz: Dokumentumok
Szövegdoboz: Aktuális
Szövegdoboz: Pályázatok
Szövegdoboz: Galéria
Szövegdoboz: Kapcsolataink
Szövegdoboz: Bemutatkozunk
Szövegdoboz: Szent Gellért élete
Szövegdoboz: Történetünk#
Szövegdoboz: Pedagógusaink
Szövegdoboz: Elérhetőségeink
Szövegdoboz: Iskolai házirend
Szövegdoboz: Óvodai házirend
Szövegdoboz: Pedagógiai program
Szövegdoboz: Hírarchívum
Szövegdoboz: A tanév rendje
Szövegdoboz: Ügyintézés
Szövegdoboz: DAOP
Szövegdoboz: TÁMOP
Szövegdoboz: Városunk
Szövegdoboz: Plébániánk
Szövegdoboz: Egyházmegyénk
Szövegdoboz: Picasa webgalériánk
Szövegdoboz: Főoldal
Szövegdoboz: TIOP
Szövegdoboz: SZMSZ
Szövegdoboz: Különös közzétételi lista